MÁJUS 1. TÖRTÉNETE

Mi a SZIA-nál fiatal munkavállalók vagyunk, akiket érdekel a munkahelyi érdekérvényesítés, illetve a szakszervezeti mozgalmak múltja, jelene és jövője is, ezért készítettünk egy történelmi kitekintőt a manapság csak „munka ünnepeként” ismert piros betűs naphoz.

„Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse!”

Május 1 hallatán legtöbbünknek a ligetbeli sör-virsli, a falusi kis-nagykoncertek, a májusfa, az izzasztó meleg, a munkaszüneti nap vagy a Zoltán Erika fellépések jutnak eszünkbe, azonban emögött, a mára már szinte teljesen kiüresedett ünnep mögött sokkal komolyabb történelmi háttér áll, mint arra a legtöbben gondolnának. Miért és mióta nem kell dolgoznunk május első napján? Az alábbi képösszeállítás segítségével foglaljuk össze az ünnepnap történetét.

A képek nem követik egymást időrendi sorrendben és a történelmi eseményekhez sem feltétlenül kapcsolhatók.

A plakátokkal célunk az ünnep 20. századi hangulatának tükrözése, míg a mögöttük rejlő történelmi adatokkal pedig az ünnep múltjának körüljárása.

Arra a kérdésre, hogy miért kapott ilyen jelentőséget az év ezen napja, konkrét választ nem tudunk adni, az azonban ismert, hogy az ókorban már a görögök is tartottak ünnepségeket ekkor. A pontos időpontja majd csak a Julián- és Gergely-naptárak bevezetése után vált konkrétabbá és már ekkor is többféle jelentéstartalommal bírt. A görögök például Khlóriszt, a virágok és növények istennőjét, a rómaiak pedig Flórát tisztelték.

 

Egyes mai szokásainkat pogány tradíciókra lehet visszavezetni, így a tűzgyújtást is, mellyel az írek ünneplik a hónap első napját. A májusfa (maypole) állításának szokása angolszász-kelta területekről származik, ez – igaz, eltérő formákban, de – a mai napig él a népi hagyományokban.

A pogány hagyomány útján alakult ünnep azonban nem pusztán a természet újjászületésének, nyárba való áttérésének és a nyári munka kezdetének ünnepe volt, hiszen már a 16. századtól a hatalommal szembeni konfliktusvállalás színezi. VIII. Henrik uralkodása idején május elsején feldíszítették a várost, az napot pedig azzal töltötték, hogy színdarabokat néztek Robin Hoodról, ittak, és egész éjjel mulatoztak. 1517-ben az ünnep azonban erőszakossá vált, amikor is több mint 1000 dühös polgár dúlta fel a várost, napokon belül pedig százakat tartóztattak le, több tucatnyian pedig akasztófán végezték.

 

Az „evil may day”-ként híressé vált zavargások elsősorban annak voltak köszönhetők, hogy VIII. Henrik és Aragóniai Katalin sok európai bevándorlót engedett Nagy-Britanniába, az angolszász polgárság pedig munkája elvesztésétől félt. Innentől kezdve a szigetországban ez a nap már a dolgozók harcáról is szólt, akik jobb életkörülményeket és megbecsülést szerettek volna maguknak.

FUNFACT

Az ünnep természetközeli jellegét emeli ki Szinyei Merse Pál 1873-as, Majális című festménye is, ami mára az egyik legismertebb magyar festmény.

Az ünnep ezt követően még évszázadokig nem nyert magának különösebb jelenséget. Noha 1817-ben Robert Owen, brit gyártulajdonos már megfogalmazta a munkások követelését, amiben az addigi 10-16 órás munkaidőt 8 órára akarták csökkenteni („nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés”), mozgalma viszonylag hamar kifulladt, hiszen nem voltak még meg a megfelelő törvényi szabályozások és a tüntető alkalmazottakat elbocsátották, más gyárak pedig nem vették fel őket ezután.

 

A világon ezután először Ausztráliában sikerült szervezett munkáscsoportoknak elérniük a nyolcórás munkaidő bevezetését. 1856 áprilisában Melbourne-ben kőművesek és építőmunkások láttak sztrájkba, hogy aztán a Parlamentig menetelve követeljék a csökkentett munkaidő bevezetését. Az akció sikerrel zárult és még a fizetésük sem csökkent a rövidebb munkaidő ellenére.

A 19. század végi mozgalmak az ipari forradalom egyik legfőbb hatásának, a munkásosztály létrejöttének köszönhetően fedezték fel maguknak ezt a napot.

 

1884-ben járunk, amikor is az American Federation of Labor (AFL) nevű szervezet, mely az USA legtöbb munkását tudta egy csoportba terelni, írásban követelte a nyolcórás munkanap bevezetését, ennek az akciónak azonban semmiféle komoly eredménye nem lett. Innentől kezdve viszont a nyolcórás munkaidő a szervezett munkásság általános követelésévé vált.    

Az AFL, akciója után két évvel később, 1886-ban Chicagoban szervezett tömegtüntetést, ahol nagyjából négyszázezer ember jelent meg és több mint félmillióan sztrájkoltak munkabeszüntetéssel. Az akció eleinte békés volt, május 3-án azonban a munkások összecsaptak a sztrájktörőkkel, az utóbbiak védelmére érkezett rendőrök sortüzének pedig négy halálos áldozata lett.

 

Másnapra tiltakozó gyűlést hívtak össze, ahol a részvevők közül anarchisták bombákat hajítottak a rendőrökre, a válasz ismét sortűz volt. A nap végére mégtöbb halottat követeltek az események, később pedig nyolc anarchista vezetőt állítottak bíróság elé a Haymarket téren történtek miatt, akik közül négy sorsa halálos büntetés lett.

 

Az események emlékére több országban is szimpátiatüntetéseket szerveztek.

A következő évben a II. Internacionálé alakuló kongresszusát a francia forradalom 100. évfordulója alkalmából Párizsban rendezték, ahol határozatot hoztak arról, hogy a különböző országok szocialista pártjai és a szakszervezetek együtt vonulva követeljék a nyolcórás munkanapok elrendelését a következő május elsején. Ez tökéletes alkalom volt arra, hogy a korszakban egyre jobban szaporodó szocialista mozgalmak erőre kapjanak, emellett pedig, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a chicagói dolgozók mellett is.

A Friedrich Engels által vezetett Internacionálé ülésén számos szocialista politikus vett részt. Ez azért jelentős, hiszen itt emelték ki, hogy „a tüntetést olyképpen hajtsák végre, amint ez országuk viszonyainak megfelel” – ez a pont volt az, mely aztán ellentétet szült a különböző országok munkásmozgalmai között. Több helyen is egymásnak szegült a mozgalom mérsékelt és radikális szárnya, hogy aztán egy kompromisszumos megoldást találjanak ki az ünneplésre.

 

Németországban például felfüggesztették az úgynevezett „szocialistaellenes törvényt.” A tervek szerint a szociáldemokrata párt mérsékelt vezetői egy békés május 1-ét tartottak volna, hogy kerüljék a konfliktust a hatóságokkal, míg a radikális vezetők hangos, zavargásokkal tarkított utcai tüntetést vizionáltak. Végül sikerült kompromisszumra jutniuk, hogy közös munkaszünettel ünnepelhessenek.

FUNFACT

Noha a II. Internacionálé ügyesen kihasználta a dátumot, május 1 soha nem lett ünnepnap az USA-ban, hiszen náluk már volt hivatalos nap erre. Amerikában szeptember első hétfőjén tartják a munka napját, amit 1887-ben ünnepeltek először, Oregonban; szövetségi szinten pedig 1894-ben, 30 tagállam részvételével.

Magyarországon is elkezdődtek a szervezkedések a II. Internacionálé határozatainak köszönhetően. Az itthoni szervezett munkásréteg tevékenységében leginkább a német mintára ismerhetünk, ami nem csoda, hiszen szervező erejük nagyja német gyökerekkel vagy kapcsolatokkal rendelkezett.

 

Az 1890-es május 1-ét már 1889 őszén elkezdték reklámozni a korabeli munkássajtóban, így nem csoda, hogy a főváros utcáin végül kb. hatvanezres tömeget számoltak, az év másik hozadéka pedig, hogy elődszervezetei összeolvadása következtén megalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, ami a következő évre egy nagy, több városra is kiterjedő megmozdulást tervezett, a kormány azonban – megijedve az 1890-ben megmozgatott tömeg számától és elköteleződésétől – jobbnak látta betiltani az elsejei ünnepléseket, a gyülekezést és sztrájkolásokat.

 

Ez nem volt azonban kifejezetten eredményes, szakszervezeti és egyesületi felhívásokra nagyjából tizenötezer munkás vonult fel Budapesten, vagy tett családi kirándulást. A szabályokkal való ellenszegülés következménye az elbocsátás volt, a munkahelyüket vesztettek miatt pedig szimpátiatüntetéseket rendeztek több városban is, így a kormányzat aztán az első világháború kitöréséig megengedte az ünnepségek szervezését, igaz, szigorú szabályozások mellett.

A Vasárnapi Újság tájékoztatása az első magyarországi majálisról: „Budapesten példás rendben ment végbe a tüntetés, pedig nagy tömegeket hozott mozgásba. […] A különböző gyárak, ipartelepek, munkás-egyesületek, iparos testületek mind külön csoportban indultak a városliget felé, külön szinű kokárdákkal a mellükön. […] A városligetbe érve ott aztán fölemelték a lobogókat, a feliratos táblákat, és megszólalt a zenekar. Igy mentek, katonás rendben a szinkör előtti tágas mezőre. Zászlója, táblája minden csoportnak volt legalább egy-egy. Ezek fölirata: 8 órai munka, 8 órai üdülés, 8 órai alvás. […] A zenekarok fölváltva játszották a Rákóczit, a Marseilleaiset, és egyéb dalokat. A gyülés maga rövid volt. […] Egy óra alatt véget ért a gyülés, s a nagy tömeg ugyanabban a katonás rendben hagyta oda a ligetet, mint a hogy jött.”

FUNFACT

1890-ben május elseje egy csütörtöki napra esett, Nagy-Britanniában pedig a munkásmozgalom nem akarta kockáztatni a demonstrálók állását a munkabeszüntetéssel, így úgy döntöttek, hogy május első vasárnapján fognak tüntetni. Ennek köszönhetően az első brit majális május 4-én volt.

A magyarországi helyzetet színesíti az is, hogy a budapesti munkásmozgalmakkal egyidőben az alföldi szegényparasztok spontán megmozdulásokba kezdtek, hogy aztán a századforduló elejére ezek folyamatossá váljanak. Az aratósztrájkok Orosháza, Békéscsaba, Battonya és Hódmezővásárhely környékén zajlottak.

 

A kormány a szigorítások ellenére engedte a földműves egyesületek alapítását, de szemét egy pillanatra sem vette le az Alföldről. A hódmezővásárhelyi egyesületnél házkutatásokat tartottak május 1. előtt, elnöküket pedig le is tartóztatták, aki mellett aztán szimpátiatüntetést rendeztek a rendőrségi épület előtt. A kormány ostromállapotot volt kénytelen hirdetni az Alföldön, ám még így sem tudták megakadályozni, hogy 1895-ben Várkonyi István neve alatt megalakuljon az agrárszocialista mozgalom.

A vidéki szocialista mozgalmak kevésbé voltak jól szervezettek és békések, mint a fővárosiak, így a Szociáldemokrata Pártnak fontos volt, hogy tisztázza viszonyát a vidéki, anarchisztikus mozgalmakkal, így a következő években sokkal visszafogottabb ünnepléseket szerveztek, ahol széleskörű választójogot és munkaügyi reformokat követeltek.

A II. Internacionálé második kongresszusa, 1891-ben május elsejét immár hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánította.

A majális köré (vagy angolul May Day) igen hamar saját szimbólumokat és ábrázolásmódot alakítottak ki, melyeket nagyon jól láthatunk a különféle plakátokon is. Ezek sajátossága volt, hogy mind jövő-orientáltak voltak, anélkül, hogy pontosabb jövőképet festettek volna a célközönség számára. Az elkövetkezendőkről alkotott képük nagyjából annyi volt, hogy a jövő jó lesz és szükségszerűen bekövetkezik, az esemény így kapott egyfajta utópikus színezetű lelkesedést.

 

Ezek mellett azonban felhasználtak korábbi szlogeneket is, így például a korai majálisokon a francia forradalomból ismerős „szabadság, egyenlőség, testvériség” (Liberté, Égalité, Fraternité) mottó is sok kitűzőn jelent meg.

Később, az első világháború kitörése után viszont a hazai munkásmozgalom aktivitása lecsökkent, nyilvános vagy nagyobb felvonulásokat pedig nem is rendezhettek, mivel a kormányzat betiltott minden politikai gyűlést. Az 1919-ben megalakult Kommunista Internacionálé (Komintern) hivatalos ünneppé tette a napot, így idehaza az első magyar kommunista kormány hatalmas pompa és díszes körülmények között ünnepelte május 1-ét. A Tanácsköztársaság célja az volt, hogy ellensúlyozza némileg a cseh és román seregekkel szembeni aggasztó szituációt és erősítse társadalmi bázisát.

 

Budapestet Marx-, Lenin- és Engels-szobrok foglalták el, rengeteg programot szerveztek és sok látványosság segítette a kommunista propaganda sulykolását. A belváros házait szinte mindenhol vörös posztó borította, a Hősök terén letakarták a szobrokat, az Andrássy-úton élőket pedig felszólították, hogy az épületeket vörös szőnyegekkel, takarókkal és zászlókkal díszítsék. Ahol nem volt zászló, adtak. A Vérmezőn népünnepélyt, a Margit-szigeten gyermekünnepélyt tartottak, este pedig a Citadellán volt tűzijáték.

 

Az 1919-es majálisról a Tanácsköztársaság által fizetett Vörös riport is készített mozgóképes beszámolót, amit a Magyar Nemzeti Filmarchívum rekonstrukciójában.

FUNFACT

Az ünnepély szervezésének anyagi költségeire a Forradalmi Kormányzótanács először 250 ezer koronát biztosított, négy nappal később azonban, a román támadások után négymillió koronára növelték ezt az összeget és megszületett az a döntés is, hogy a falvakban is ünnepelni kell a majálist. Később arról is határoztak, hogy a köztisztviselők, postások, mozdonyvezetők, akik leginkább ki voltak téve az „ellenforradalmi elemmé” válás veszélyének, 300 koronát kapjanak az ünnep alkalmából. A felvonuláson való megjelenés pedig bár nem volt kötelező, erre a napra nem fizettek munkabért.

Felvonulás az Andrássy (Sztálin) úton a Hősök terénél, 1952. május elsején.  Fotó: Fortepan – Magyar Rendőr

Felvonulás az Andrássy (Sztálin) úton a Hősök terénél, 1952. május elsején. Fotó: Fortepan – Magyar Rendőr

A mozgalmi ünnep a második világháború után állami ünneppé és hivatalos munkaszüneti nappá alakult. A szovjet blokk mindegyik országában, így Magyarországon is látványos felvonulások, katonai erődemonstráció és emelvényekről integető diktátorok kíséretében ünnepelték „a gazdasági és szociális vívmányokat.” Ezzel szemben a nyugati országokban a hidegháborús állapot, a gazdasági felemelkedés és az életszínvonal növekedése hozott új hangulatot az ünnephez.

 

1945-től kezdve, a szovjet ünneplési forma szerint szervezetten vonultak fel a tömegek. Először a szovjet hősi emlékművek felavatására, utána pedig a politikai nagygyűlésre, melynek a Hősök tere adott otthont. A nap a városligeti népünnepéllyel ért véget. A következő évtől már a tribün előtti felvonuláson volt a hangsúly, amit a tömegszervezetek által közparkokba szervezett szórakozási lehetőségek követtek. A vonulás lényege egyfajta társadalmi szemle volt, ami a hatalom képviselőinek szólt, akik mint egy katonai díszszemlét tekintették meg a tömegek masírozását emelvényeikről.

FUNFACT

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni így írt Naplójában az 1945-ös majálisról: „Az utca teli volt ujjongással, jókedvvel. Sokan kényszerből és félelemből vonultak ki a házakból, mert a toborzást bizony a házparancsnokok sokszor túlbuzgó terrorizálással csinálták (…) És jöttek a tömegek Újpestről, Csepelről, Rákospalotáról, özönlöttek egyetlen hatalmas folyamba zászlók és táblák alatt. Ragyogó karikatúrák és Lenin-, Sztálin-, Dózsa-, Petőfi-, József Attila-fejek alatt, feliratok, jelmondatok alatt, könnyedén humorosak is voltak és praktikusak, emlékeztetők a mögöttünk lévőkre. Nem unt bele a bámészkodásba az ember a hosszú ácsorgások alatt, míg előre mozdult a nagy tömeg.” – Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló, 1945. május 3.

Május elsejei felvonulás az Andrássy (Sztálin) út - Dózsa György út sarkán, 1952-ben, a Sör és Szeszipari Igazgatóság pódiumautójával. Fotó: Fortepan - Magyar Rendőr

A résztvevők létszámát nem pusztán megtippelte a korabeli sajtó, az állampárt központilag határozta meg, hogy hány embernek kell kivonulnia. A létszámot az emberek mozgósításával a Budapesti Pártbizottságnak kellett biztosítania. Budapest lakossága kerületek szerint vonult fel, azokon belül is külön egységekbe tömörülve a különböző üzemek, gyárak, intézmények és tömegszervezetek csoportjai, de nem csak a résztvevők számának tekintetében volt megrendezve a felvonulás. Előre ki volt adva, hogy milyen plakátokat, molinókat kell készíteniük a résztvevőknek, volt hivatalos jelszó is és külön felelősök voltak a házak díszítésének ellenőrzésére is.

 

A rendezvény tehát a lehető legtöbb oldalról biztosított volt, hiszen a hatalom nem mert volna nem szervezetten találkozni a tömegekkel, akiknek a tribün előtt elvonulva nyílt lehetőségük vezetőiket élőben is látni. Komoly rendezésre volt szükség, hiszen a tömegből sokan lelassítottak vagy vissza is fordultak, csak hogy egy-egy politikust jobban megnézhessenek maguknak.

„Az ünnepi dísz a Kremlt s a Vörös-teret idézi az emberek elé, amelyen már ott vonulnak Moszkva lakóinak százezrei, s lelkesen köszöntik a nagy ünnepet. Nemsokára a Sztálin-teret is elárasztja Budapest ünneplő népe, hogy köszöntse a kilencedik szabad május elsejét – hogy először köszöntse itt, a Sztálin-téren először vonuljon fel a nemzetközi proletariátus nagy ünnepén halhatatlan vezérünk szobra előtt.” – Szabad Nép, 1953. május 2.

Lassacskán mindenhol megvalósultak a 19. század végén még csak követelt munkajogok, így például a nyolcórás munkanap, a gyermekmunka eltörlése vagy a beteg- és balesetbiztosítások bevezetése is, voltak országok, ahol pedig kormánypárttá vált a munkás- és szociáldemokrata párt. Így lett a demokratikus országokban a dolgozó osztály szövetségének fontosságát és az elért jogok ünneplését szolgáló nap május 1.

FUNFACT

XII. Piusz pápa 1955-ben a napot Munkás Szent József napjává nyilvánította. Jézus nevelőapja szolgáltatta számára az ürügyet, hogy az ünnep új, keresztény jellegének köszönhetően védekezhessen a Szovjetunió és a kommunizmus terjeszkedése ellen. Az Egyesült Államokban hasonló próbálkozásnak köszönhető az, hogy Eisenhower kormánya 1958-ban a „jog és rend napjává” nyilvánította a napot.

Alig fél év telt el az 1956-os forradalom után, amikor 1957. május 1-én nagyjából négyszázezren jelentek meg – felvonulás helyett idén – a proletár nemzetköziség ünnepén egy politikai nagygyűlésen. Az elmúlt hónapokban több száz embert bebörtönző új kormányt Kádár János vezette, aki a ledöntött Sztálin-szobor talpazatán állva, ünnepi beszédében erősen elítélte az októberi eseményeket és a szabad, független, szocialista Magyarország felépítését ígérte. Ez a május elseje már a „legvidámabb barakk” hangulatát vetítette elő, sörrel, virslivel és önfeledt szórakozással.

FUNFACT

A Magyar Televízió az itt forgatott élő adásával kezdett el működni, így ez a hazai médiatörténelemben is egy nagyon jelentős dátum. Erről egy dokumentumfilm is készült, ahol többek között arról beszélnek, hogy az első élő adás szinte teljesen meg volt rendezve, kvázi rendelésre érkezett, hogy mit kell közvetíteniük.

Magyarországon és a Szovjetunióban igyekeztek május elsejét egy gondtalan, politikai tartalomtól mentes ünnepként megtartani, attól függetlenül, hogy maga a nap végig a politikai érdekek szolgálatában állt és azok szerint változott. Az 1960-as években például már az volt jellemző, hogy a politikusok a nép közé vegyülve vonultak, nem pedig a tribünről integettek.

 

Május 1 jelentőségét az is mutatja, hogy 1986-ban, a csernobili reaktor robbanása után öt nappal is megtartották az ünnepi felvonulásokat. A szennyezés elterelésére a szovjet vezetés egy mesterséges felhőt használt, így a légkörbe került sugárzást nyugatra tudták terelni. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egyik leginkább atomsugárzás-sújtotta állam Fehéroroszország lett.

Miután a Szovjetunió felbomlott, az ünnepség ugyan megmaradt a posztszocialista országokban, a munkavállalók szolidaritási napja néven, ám elvesztette baloldali és munkásmozgalmi jellegét. A régi felhajtást és külsőségeket elhagyva, sokkal egyszerűbb majálisokat láthatunk innentől.

 

Világszerte jellemző, hogy a nagyvárosokban szakszervezeti szövetségek szerveznek megmozdulásokat, ahol leginkább a munkavállalói jogok védelmét, azoknak érvényesítését, a kielégítő bér, nyugdíj és a munkahelyek megőrzését tüntetik fel követeléseik között.

FUNFACT

2004. május 1 azért is fontos dátum országunk számára, hiszen 9 másik országgal együtt ekkor csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Az előző évben tartott népszavazás szerint a szavazók 83,76%-a támogatta a belépést az Unióba, emellett pedig a szakszervezetek is üdvözölték a döntést. Ezzel a videóval nagyon jól lehet nosztalgiázni a 17 évvel ezelőtti napról.

Manapság május 1-e szinte teljesen kiüresedett Európában, csupán pár marginális politikai csoport számára bír nagyobb jelentőséggel. Itthon a Rákosi- és Kádár rendszerek torzították el a nap jelentőségét, a rendszerváltás után pedig hiába próbálták visszanyerni a munka ünnepének jelentőségét, nem jártak sikerrel.

 

Manapság leginkább az euroatlanti térségen kívül (pl. Brazília, India, stb.) kezdik ismét felfedezni a régi munkásmozgalmi hagyományokat és vele együtt május első napját is.

  • Fotó - Szemann Tamás - index
  • Fotó - Bődey János - index
  • Fotó - Bődey János - index
  • Fotó - Szemann Tamás - index

FORRÁSOK:

Bödők Gergely: A nagy vörös május (http://epa.oszk.hu/03100/03122/00018/pdf/EPA03122_rubicon_2017_10_050-065.pdf)


Boissoneault, Lorraine: On Evil May Day, Londoners rioted over foreigners stealing their jobs (https://www.smithsonianmag.com/history/evil-may-day-1517-london-riots-over-foreigners-180963090/)


Fazekas Zsuzsanna: Sztálin-szobor, fürdőruhás nők, üres tyúkketrecek – így vonult fel Magyarország a Rákosi-korszakban (https://qubit.hu/2018/05/01/sztalin-szobor-furdoruhas-nok-ures-tyukketrecek-igy-vonult-fel-magyarorszag-a-rakosi-korszakban)


Hobsbawm, Eric: The History of May Day (https://tribunemag.co.uk/2019/05/the-history-of-may-day)


Molnár Dávid: Tavaszi virágzástól a munkásünnepig. Május 1-e jelentésváltozásának története (https://ujkor.hu/content/tavaszi-viragzastol-a-munkasunnepig-majus-1-e-jelentesvaltozasanak-tortenete)


Múlt-kor: Mit ünneplünk május 1-jén? )https://mult-kor.hu/mit-unneplunk-majus-1-jen-20150501)


Rácz Johanna: A május 1-jei felvonulások története 33 csodás képben (https://qubit.hu/2019/05/01/a-majus-1-jei-felvonulasok-tortenete-33-csodas-kepben)


Somogyvári Lajos: „Tudjuk azt, hogy május 1-je nagyon jelentős kérdés…” (https://epa.oszk.hu/02600/02696/00010/pdf/EPA02696_per_aspera_2019_1_099-120.pdf


A plakátok forrása: FES Archiv Bonn

Az összeállítást készítette: Fazekas Mihály