A kommunikáció szerepe a szakszervezeti tevékenységben

Bevezető

Egy szervezet hatékony működéséhez elengedhetetlen a jó kommunikáció. A kommunikációnak mindig van célja, nyilvánvalóan valamilyen üzenetet szeretnénk átadni valakinek, vagy valakiknek. Fontos, hogy üzenetünk célba is érjen, ennek azonban számos akadálya lehet, mind a küldő, mind a fogadó fél részéről. A szervezeti kommunikáció még összetettebb, hiszen ott egy meghatározott irányvonal mentén kell haladnunk, közösen felállított keretek között és jól el kell találnunk, hogy mit és hogyan juttatunk el a célcsoportunkhoz. Különbséget kell tennünk a szervezet külső és belső kommunikációja között és egyiket sem szabad alábecsülni a másikkal szemben, mindkettőnek megvan a maga szerepe és fontossága. Napjainkban azonban már számos eszköz áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy egy szervezet hatékonyan tudjon kommunikálni.

 

Miért fontos a szervezeti kommunikáció?

Egy szervezet tagjai gyakran nem is gondolnak arra, hogy a szervezeten belüli, egymás közötti kommunikáción kívül, a szervezet, mint egy egység kifelé is kommunikál, vagy éppen fordítva: nem fordít kellő figyelmet a belső, vagyis a tagok, tagszervezetek közötti kommunikációra. Ahogy a bevezetőben is említésre került, mindkettőnek megvan a maga fontossága, amelyet nem szabad elbagatellizálni. A szakszervezet, mint a politikai színtér és a tripartit érdekegyeztetés egyik pillére, megatározó szerepet tölt be a közéletben és a véleményformálásban, hiszen egy-egy nyilatkozat vagy akció, szakszervezeti tagok százezreire van hatással, illetve a munkavállalók mindegyikét érintik. Azonban fontos átgondoltan meghatározni a célcsoportot, hogy ez kinek, kikhez szól. Jelen esetben ez többnyire a jogalkotókat, törvényhozókat és a munkáltatókat érinti, attól függően, hogy vállalati, ágazati, vagy konföderációs szintről beszélünk, illetve belső kommunikációt érintően pedig a tagszervezeteket, tagokat és a szakszervezet mindennapi feladatait támogató apparátusi tagokat.

Első körben fontos megállapítani, hogy a jelen szakszervezeti imázs még mindig egy kicsit a rendszerváltás előtti időkre emlékeztet, amely megjelenik kommunikációs tevékenységükben is. Ez egyrészről érthető, hiszen valamikor ez a fajta tevékenység vezetett eredményre, azonban a változó világban változó igényekkel kell szembenéznünk. Szerencsére erre már vannak pozitív példák, azonban többnyire még mindig egy kicsit idejétmúlt képet fest magáról a szakszervezeti mozgalom és annak kommunikációja, amelyet egy nemrég megjelent ifjúságkutatás is alátámasztott. Ami fontos, hogy a meglévő jó gyakorlatokat és bevált módszereket megtartsuk, a kevésbé hatékonyak helyett pedig új módszereket keressünk.

 

Online és nyomtatott kommunikációs csatornák

Mondhatnánk, hogy ez egy érzékeny téma, de a változás általában véve is érzékenyen érinti az érintetteket. Az online kommunikáció térnyerésével elkerülhetetlen ennek alkalmazása, amely gyakran a közvéleménnyel is szembemegy olyan értelemben, hogy elsősorban életkori sajátosságokra alapozzuk ennek jelentőségét. Azonban ez közel sem igaz, már csak azért sem, mert sok esetben pont az idősebbeknek nyújt nagyobb kényelmet a világhálón könnyedén elérhető információ, vagy az online aktivitás lehetősége. Az tény, hogy a fiatal generáció már egy olyan világba született, ahol az online csatornák kerültek előtérbe az offline eszközökkel szemben, mégis inkább azt lehetne mondani, hogy ez inkább a hajlandóságon múlik, hogy valaki mennyire él az elektronikus eszközök által adott lehetőségekkel. Ez igaz az egyénre is, de ugyanúgy egy szervezetre is.

 

A radikálisabb véleménynyilvánítás következményei

Az elmúlt hónapok egyik talán legforróbb témája a „Rabszolgatörvény” címszó alatt elhíresült törvénymódosítás, amely számos ágazatot és a szakszervezeti tagok nagy többségét érintő törvénymódosítás a munkaidő kiszélesítésével. A szakszervezetek e téma kapcsán felvállaltak egy erőteljesebb véleménynyilvánítási és érdekvédelmi szerepet, amely ebből adódóan radikálisabb visszajelzéseket és bírálatokat is eredményezett a szakszervezetek tevékenységét és érdemeit illetően. Ez a társadalom egy részét megijeszti, azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy a szakszervezetek alapvetően erre hivatottak és az elmúlt évek tárgyalóasztal mellett eltöltött aktivizmusának – sok esetben – eredménytelen kimenetele vezetett végül ide, hogy a szakszervezetek utcára vonultak. Az érdekegyeztetéshez pedig akarva-akaratlanul hozzátartozik a konfliktusok felvállalása. Ezt tudomásul kell venni, de nem szabad megijedni tőle és semmiképpen sem szabad kudarcként megélni egy-egy erőteljesebb negatív visszajelzést.

Szakszervezeti berkeken belül előfordul, hogy nem is gondolunk bele, hogy a rólunk alkotott – pozitív vagy negatív kép – mennyire befolyásolja az adott szervezet nyomásgyakorló képességét, vagy tagszervező hatékonyságát. Pedig az imázsnak meghatározó szerepe van a mindennapi tevékenységben.

 

Szakszervezeti szempontok

A szakszervezetek kommunikációs tevékenységét rendszeresen éri kritika. Ez sokszor negatív, és nem csak a sajtóban való megjelenésük, de közlésmódjuk és elért eredményeik is bírálat tárgyává válnak. A téma összetett és nem lehet kifejteni 1-2 oldalban, de azt kijelenthetjük, hogy rengeteg téves információ kering ezzel kapcsolatban. Az első és legfontosabb, hogy a szakszervezetek igenis érnek el eredményeket és komoly érdekvédelmi tevékenységet folytatnak! Emögött kemény munka rejlik, de a többség számára ez láthatatlan, hiszen a mindennapos küzdelmekről nem adunk hírt, illetve ez kevésbé érdekli a társadalmat. A szakszervezetek munkájának egy másik része viszont, már annyira beépült a mindennapjainkba, annyira hozzászoktunk, hogy gyakran eszünkbe sem jut, hogy azok is a szakszervezeteknek köszönhetők. Pedig ettől még ez így van.

Az információs csatorna megválasztása azonban kulcsfontosságú. Sokszor csak a saját tagjainkhoz szólunk, holott az ő tájékoztatásuk mellett kiemelt hangsúlyt kellene fordítanunk a potenciális tagok megszólítására. A szakszervezeti képzésekre szinte kizárólag szakszervezeti tagok részvétele lehetséges – ami részben érthető, hiszen ők a tagdíjfizetők – azonban érdemes lenne olyan érdeklődők bevonása is, akik bár nem tagok, de akár tevékenyen hozzájárulnának, vagy már hozzájárulnak a szakszervezet tevékenységéhez.

Bár Magyarország nem tipikus bevándorlóország, sok munkahelyen mégis érdemes lenne – kommunikációs szempontból mindenképpen – a külföldi, de hazánkban dolgozó munkavállalókat célzott információval, idegen nyelvű hírforrásokkal megszólítani, tájékoztatni.

 

Hogyan lehetne ezen javítani és jobb eredményeket elérni?

Ha végig nézzük a közösségi oldalakon megjelenő szakszervezeti témájú hírekhez kapcsolódó megjegyzéseket, gyakran feltesszük magunknak a kérdést, hogy hogyan lehetnek ennyire félreinformáltak az emberek, hogy olyan elképzeléseik vannak a szakszervezetekről, ami sokszor tényleg köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ez egyrészről a közmédia tulajdonosi hátterének politikai nézetei által vezérelt hírközlésnek tudható be, aminek hatására szűrt és nem ritkán torz információ kerül a társadalom nagy részéhez, másrészről viszont maguk a szakszervezetek sem tulajdonítanak kellő hangsúlyt az elért eredmények propagálására. És itt a lényeg: a szakszervezetek igenis érnek el eredményeket, ezek azonban sok esetben tényleg nem jutnak el a társadalom jelentős részéhez.

 

Konklúzió

A Hallgatói Szakszervezet megjelenése ékes bizonyítéka annak, hogy erős létjogosultsága van a szakszervezeteknek és a hallgatók érdekvédelmi színtérre való belépése egy olyan igény meglétét jelenti, amelyet hiba lenne nem komolyan venni. Tavaly nyáron jelent meg a Policy Agenda és a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség közös kutatásának elemzése, amelyben a szerzők azt is említik, hogy érdemes lenne az egyetemisták felé is nyitniuk a szakszervezeteknek, mert ők a jövő munkavállalói – és vezetői is – ugyanakkor ez egy sötét folt a szakszervezetek tevékenységében. Tény, hogy ők nem a szakszervezetek elsődleges célcsoportját képviselik, tehát tagszervezésben – rövidtávon – ezen a szinten nem gondolkodhatunk, ugyanakkor hosszútávon komoly szemléletformáló hatása lehetne a szakszervezetek felsőoktatási intézményekbe történő belépésének.